Kotta $36.75

Forrás

Pieces for Violoncello & Piano. Gabriel Faure. Cello Solo sheet music.

Fordítás

Darab gordonka. Gabriel Faure. Cselló Solo kották.

Forrás

Pieces for Violoncello & Piano composed by Gabriel Faure. 1845-1924. For Cello, Piano. Sheet Music. Published by Edition Peters. PE.P09570. Concluding Remarks. Gabriel Faure. 1845-1924. is one of the most significant French composers of the second half of the 19th and the beginning of the 20th century. His main work consists of piano, vocal and chamber music compositions. Gabriel Faure was trained in Paris, at the Louis Niedermeyer School of Church Music, his teachers being Niedermeyer and Camille Saint-Saens, became choir-master. 1877. and subsequently organist at the Madeleine. 1896-1905. He took charge, in 1896, of a composition class at the Paris Conservatory and was its Director from 1905-1920. Among his pupils were Maurice Ravel, Charles Koechlin, Florent Schmitt, Roger Ducasse and Nadia Boulanger. The foundation of the Societe Nationale de Musique by Saint Saens and Bussine in 1871 encouraged Faure to write chamber music. Together with Saint-Saens, Edouard Lalo and Cesar Franck, he took part in the revival of French chamber music. Faure always showed a predilection for the Violoncello. Apart from the two fine Sonatas, Op. 109 and 117 which he composed towards the end of his life, the special position that he assigned to that instrument in his chamber music compositions mail be seen, for example, in ti-12 adagio of the first Piano Quartet, Op. 15, at the beginning and in the andante of the Piano Trio, Op. 120, and in the finale of the String Quartet, Op. 121. the significant function of the cello however, should also be stressed in connection with his orchestral compositions. This specific feature might be explained by his training as organist and performer of church music. the cello also functions as an organ pedal. , but it is known that the composer bad a particular preference for the basses in his harmony. "Come on, basses. " was one of his frequent utterances. It is therefore not surprising that Faure should have composed various short works in the course of his life which may he regarded as precursors of the two later sonatas of his maturity. The first of these shorter compositions is the famous Eleie, Op. 24. This was probably the work first performed on June 21st, 1880 in Saint-Saens' salon of which Faure wrote to his publisher, Julien Hamelle. "my cello piece had an excellent reception", adding. "it greatly encourages me to make it into a complete sonata". This sonata project explains the wealth of content and the A-B-A-form of the work. but the cello sonata was not completed. The work was first printed in 1883 with a dedication to Jules Loeb, professor of cello at the Paris Conservatory, who gave the first public performance on December 15th, 1883 at the Societe Nationale de Musique. In 1895 Faure made a version with orchestral accompaniment. As soon as it was published, the Elegie was so successful that Hamelle immediately ordered a new work, intended as a virtuoso pendant to the Elegie. Faure set about composing the piece with little enthusiasm. the new work was mentioned in a contract dated September 25th, 1884, but its publication was delayed for a long time since the composer had a quarrel with the publisher concerning the title. It is known that Faure preferred abstract titles without extra-musical connotations. This, however, was of no concern to the publisher, who knew the preference of the public for visual titles. Faure insisted on the plain title Piece for Violoncello, whereas Hamelle for his part proposed Libellules. dragonflies. , a title which was also mentioned in the contract. Fourteen years passed before the composer unwillingly consented to the title Papillon. butterfly. , which he diskliked intensely. He at least succeeded in retaining Piece for Violoncello, Op. 77 as sub-title. This eloquent and light composition also met with wide response among cellists, although its musical interest is somewhat limited. By 1898, the year of its belated publication, it scarcely correspondend in style with Faure's works of this period, which is characterised by works as the 7th Nocturne, Op. 74 and the incidental music of Pelleas et Melisande, Op. 80. The great passionate phrase of the second theme is in fact much closer to the 4th Nocturne, Op. 36. 1884. , composed during the same period. In 1893 Faure was commissioned to write incidental music for Moliere's Le Bourgeois Gentilhomme, and for this he composed the Sicilienne for small orchestra, the posthumously published Serenade for voice and, it would seem, a Menuet for small orchestra which remains unpublished. The project, apparently, was not realised, but Faure was clearly pleased with the Sicilienne, since he used it again in 1898 for his incidental music to Maurice Maeterlinck's Pelleas et Melisande on the occasion of the first performance in London, where it introduced the second act. scene by the well. In the same year, it was published separatly in a version for cello and piano by Metzler & Co. in London and, simultaneously, by Hamelle in Paris. It is dedicated to the British cellist William Henry Squire, who recorded it in 1925. As for the orchestral version of this wellknown piece, it was omitted when Faure compiled a symphonic suite from the Pelleas music, which appeared in 1901. but at the express request of the composer it was printed in 1909 and included in the Suite, Op. 80. The Romance in A, Op. 69 should not be confused with the transcription for cello. also in A. of the third Romance sans Paroles, Op. 17. A flat in the original piano version. This Romance, Op. 69 is one of the best of Faure's compositions for cello. It was probably written in 1894, a year in which many of Faure's master works were created. the cycle of the songs La Bonne Chanson, Op. 61, the 6tb Nocturne, Op. 63, the 5tb Barcarolle, Op. 70 and the songs Soir and Prison, Op. 83 were all composed during that year. The Romance in A begins and ends in a Brahmsian chiaroscuro which suddenly flares up und then unfolds in a long and flexible phrase accompanied by surging piano arpeggios. Its exhaustable lyricism has something of the passionate Elan of La Bonne Chanson, Faure performed it for the first time in Geneva on November 14th, 1894, with Adolf Rehberg. The work is dedicated to the cellist Jules Griset, who used to arrange chamber music and oral concerts at his home. Chabrier wrote his Ode to Music for him. The autograph, it may be noted, in inscribed Andante and Op. 63. It was transcribed by Faure into a version for cello and organ which was never published. The last of the short pieces for cello is the Serenade, Op. 98, composed for the young Pablo Casals, who had become acquainted with , Faure as early as 1901, the year of his Paris debut, when he played the P-Mgie with the composer conducting. The Serenade was published in 1908 by Heugel. this composition reveals the unusual care with which Faure composed even the smallest of his works. exceptionally for Faure, it is full of humour and fantasy, with ornaments reminiscent of the harpsichord music of the 18th century. Yet this Serenade is by no means a mere pastiche. it is harmonically daring and at times wilfully abrasive. Beneath the irony, one has a glimpse of the distilled, austere style of the last works, so remote from the romanticism of the Elegie. "The Serenade", Casals wrote to Faure, "ist delightful and every time I play it, it seems new to me in its beauty. " In fact however, Casals does not seem to have played it very often, giving preference to the questionable transcription of the piano song Apres un Reve which he had himself published in 1910. For this reason the Serenade has remained little known, despite perhaps because of, its originality. Translated by Eva Breck and Stuart Thync. Paris, Autumn 1977 Jean-Michel Nectoux. Romance A-Dur op. 69 -fur Violoncello und Klavier-. Piece pour Violoncelle. Papillon. A-Dur op. 77 -fur Violoncello und Klavier-. Sicilienne g-Moll op. 78 -fur Violoncello und Klavier-. Serenade h-Moll op. 98 -fur Violoncello und Klavier-.

Fordítás

Darab gordonkára. 1845-1924. Gordonkára, zongorára. Kotta. Megjelent az Edition Peters. PE.P09570. Záró megjegyzések. Gabriel Faure. 1845-1924. az egyik legjelentősebb francia zeneszerzője, a második felében a 19. és a kezdete a 20. század. Fő műve áll, zongora, ének és kamarazene kompozíciók. Gabriel Faure tanult Párizsban, a Louis Niedermeyer School of egyházi zene, az oktatók, Niedermeyer és Camille Saint-Saens, lett kántor. 1877. majd orgonista a Madeleine. 1896-1905. Ő vette át, 1896-ban, a kompozíció osztályban a párizsi konzervatóriumban volt igazgatója 1905-1920. Tanítványai között voltak Maurice Ravel, Charles Koechlin, Florent Schmitt, Roger Ducasse és Nadia Boulanger. Az alapítvány a Société Nationale de Musique által Saint Saens és Bussine 1871 ösztönözte Faure írni kamarazene. Együtt Saint-Saens, Edouard Lalo és Cesar Franck, részt vett a megújulás a francia kamarazene. Faure mindig mutatott előszeretettel a gordonka. Eltekintve a két szép szonáta, op. 109. és 117. komponált végén élete, a különleges helyzetben, hogy ő rendelt, hogy az eszköz a kamarazenei kompozíciók mail láthatók, például a TI-12 Adagio az első Piano Quartet, op. 15, az elején, és az Andante a zongora trió, op. 120, és a finálé a vonósnégyes, op. 121. jelentős funkciója a cselló azonban is hangsúlyozni kell, összefüggésben a zenekari kompozíciók. Ez az egyedi funkció lehet a magyarázata, a képzés, mint orgonista és előadó az egyházi zene. A cselló is működik, mint egy orgona pedál. , De az ismert, hogy a rossz zeneszerző egy adott előnyben részesíti a basszus az ő harmóniáját. "Ugyan már, basszus. "Volt az egyik gyakori megnyilatkozások. Ezért nem meglepő, hogy Faure kellett volna komponált különböző rövid munkák az élete során, amely úgy tekinthető prekurzorok két későbbi szonáták ő érettségi. Ezek közül az első rövidebb kompozíciók a híres Eleie, op. 24. Valószínűleg ez volt az első munkája végzett június 21, 1880-ben Saint-Saens "szalon, amely Faure írta kiadójának, Julien Hamelle. "A cselló darabja volt egy jó vétel", hozzátéve,. "Ez nagyban ösztönzi a számomra, hogy azt egy teljes szonáta". Ez a szonáta projekt magyarázza a gazdag tartalom és az ABA-formáját a munka. de a cselló szonáta nem fejeződött be. A munka első nyomtatott 1883-ban azzal a céllal, hogy Jules Loeb professzor cselló a párizsi Konzervatóriumban, ki adta az első nyilvános előadás december 15-én 1883-ban a Société Nationale de Musique. 1895-ben Faure készült változatban zenekari kísérettel. Amint megjelent, az Elegie annyira sikeres volt, hogy Hamelle azonnal elrendelte egy új munkát, amelynek célja egy virtuóz medál a Elegie. Faure nekilátott alkotó a darab kevés lelkesedéssel. Az új munka szerepel a szerződésben kelt szeptember 25., 1884, de a kiadvány késett sokáig, mivel a zeneszerző volt egy vitája a kiadó címére vonatkozó. Ismeretes, hogy Faure inkább elvont címek nélkül extra zenei konnotációja. Ez azonban, az nem érdekli, hogy a kiadó, aki ismerte a preferencia a közönség vizuális címek. Faure ragaszkodott az egyszerű címet Darab gordonkára, míg Hamelle a maga részéről javasolta Libellules. szitakötők. , A cím, amely szintén szerepel a szerződésben. Tizennégy év telt el, a zeneszerző akaratlanul hozzájárult a cím Papillon. butterfly. , Amit diskliked intenzíven. Ő legalábbis sikerült megőriznie Darab gordonkára, op. 77 al-cím. Ez sokatmondó és könnyű összetétele is találkozott válaszadást között csellista, bár a zenei érdeklődés meglehetősen korlátozott. A 1898-es év a késedelmes közzététele, hogy alig correspondend stílusosan Faure munkái ebben az időszakban, amelyet az jellemez, működik, mint a 7. Nocturne, op. A 74. és a kísérőzene a Pelleas et Melisande, op. 80. A nagy szenvedélyes kifejezés a második téma valójában sokkal közelebb áll a 4. Nocturne, op. 36.. 1884. , Áll ugyanebben az időszakban. 1893 Faure kapott megbízást, hogy írjon kísérőzenét a Moliére Le Bourgeois Gentilhomme, és ezt megírta a Sicilienne kis zenekar, a posztumusz kiadott Szerenád a hang-és, úgy tűnik, a Menuet kiszenekarra amely továbbra is kiadatlan. A projekt, úgy tűnik, nem valósult meg, de Faure egyértelműen elégedett a Sicilienne, hiszen ő használta újra 1898-ban az ő kísérőzenét Maurice Maeterlinck Pelléas et Melisande az alkalomból, hogy az első előadás Londonban, ahol bemutatta a második felvonás. jelenet jól. Ugyanebben az évben adták ki separatly egy változat gordonkára és zongorára Metzler. Ez kifejezetten a brit csellista William Henry Squire, aki rögzítette 1925-ben. Ami a zenekari változata a jól ismert darab, kimaradt, amikor Faure összeállított egy szimfonikus lakosztály a Pelleas zene, amely megjelent 1901-ben. de kifejezett kérésére a zeneszerző azt nyomtatták 1909-ben, és szerepelnek a szvit, op. 80. A romantika, op. 69. Nem szabad összekeverni a transzkripciós csellóra. is A. A harmadik Romance sans Paroles, op. 17.. A lakás az eredeti zongora változata. Ez a Romance, op. 69. az egyik legjobb Faure kompozíciók cselló. Valószínűleg íródott 1894-ben, egy év alatt, amelyben sok a Faure mester munkái hoztak létre. A ciklus a dalok La Bonne Chanson, op. 61., a 6 TB Nocturne, op. 63., a 5TB Barcarolle, op. 70. és a dalok Soir és Börtön, op. 83. mind áll abban az évben. A romantika kezdődik és végződik Brahmsos chiaroscuro, amely hirtelen fellángol und akkor bontakozik ki egy hosszú és rugalmas kifejezés kíséri háborgó zongora arpeggios. A exhaustable líraiság van valami a szenvedélyes Elan La Bonne Chanson, Faure végzett, hogy az első alkalommal Genfben november 14-én 1894 Adolf Rehberg. A munka elkötelezett a csellista Jules Griset, aki gondoskodjon kamarazenei szóbeli és koncertek otthonában. Chabrier írta Ode to Music neki. A autogramot, meg kell jegyezni, a feliratos Andante és op. 63. Ez volt átírni a Faure egy verziót csellóra és orgonára, amely soha nem tették közzé. Az utolsó rövid darab cselló a szerenád, op. 98 komponált a fiatal Pablo Casals, akik megismerik, Faure már 1901, az év az ő párizsi debütált, amikor játszott a P-Mgie a szerző vezényletével. A Serenade-ben jelent meg 1908-ban Heugel. Ez az összetétel mutatja, szokatlan gondosság, amellyel Faure áll még a legkisebb művei. kivételesen Faure, tele van humorral és a fantázia, díszek emlékeztet a csembaló zene a 18. század. De ez Serenade egyáltalán nem egy egyszerű pastiche. ez harmonikusan merész és olykor szándékosan koptató. Alatta az irónia, az egyik egy pillantást a desztillált, puritán stílus az utolsó munkálatok, így távol a romantika a Elegie. "A Serenade", Casals írta Faure, "IST kellemes, és minden alkalommal, amikor játszani, úgy tűnik, az új nekem szépsége. "Valójában azonban Casals úgy tűnik, nem játszott, hogy nagyon gyakran, előnyben részesítve a kérdéses átirata zongora dal Apres un Reve amelyet ő maga is megjelent 1910-ben. Ebből az okból a Szerenád maradt kevéssé ismert, talán azért, mert annak ellenére, hogy, az eredetiség. Fordította Eva Breck és Stuart Thync. Paris, Autumn 1977 Jean-Michel Nectoux. Romance A-Dur op. 69-fur Cselló und Klavier-. Darab gordonkára. Pillangó. A-Dur op. 77-fur Cselló und Klavier-. Sicilienne g-moll op. 78-fur Cselló und Klavier-. Serenade h-moll op. 98-fur Cselló und Klavier-.